A dúlák szerepe napjainkban, a szüléseknél

Manapság rengeteg fajta igénnyel találkozhatunk a szüléssel kapcsolatban, így rengeteg szülésélménnyel is. Régebb egyértelmű volt, hogy az emberek otthon szültek, vagy egy olyan környezetben, ahol az asszonytársi segítőik (vagyis a dúlák) segítségükre tudtak lenni ebben az időszakban. Azonban mára ez a dolog megváltozott, és a nők többsége a kórházi környezetet, és az orvosi jelenlétet választja, nagyrészt biztonsági okokból.

[wp_ad_camp_1]

Azonban azt meg kell jegyezni, hogy a dúlák jelenléte és a kórházi szülés nem zárják ki egymást. Napjainkban a dúlák egészen másfajta szerepkört töltenek be, mint régebb. Természetesen a lényeg most is ugyanaz, vagyis a terhességet, a szülést, valamint a gyermekágyi időszakot segítő női személyekről van szó, azonban ma már ez inkább egy mesterségnek számít. Ezzel az is együtt jár, hogy a dúlák sokkal jobban fel vannak készülve, és sokkal tágabb a látókörük is. A terhességi időszakban nagyrészt mint lelki támasz vannak jelen. A leendő anyuka (és néha az apuka is) felteheti nekik azokat a kérdéseket, amelyek a legjobban foglalkoztatják őket, valamint információkat szerezhetnek a szülést illetően is. A szülésnél pedig nagyon sokan választják még ma is a dúlákat kísérőnek.

Dúla

Dúla

Számos eset van arra, hogy valaki az otthon szülést választja, és ehhez egy dúlát, vagy egy bábát kér fel kísérőnek, támasznak.Azonban a legtöbb esetben kórházi szülésről beszélhetünk. Ebben az esetben a dúla szerepe a lelki támasz biztosítása, viszont a vajúdás alatti időszakban a legtöbb esetben masszázzsal, illatos olajokkal és különféle fájdalmat csillapító tornákkal is segítheti a nőket. A legtöbb dúla viszont nem csak ebben a két időszakban, hanem a gyermekágyas időszakban is nagy segítség lehet. Ők vezetik át az anyát a szülővé válás periódusába, valamint gyakorlati tanácsokat is adnak a babával, szoptatással kapcsolatban.