A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egy lépésre áll attól, hogy a gördeszkázást és a szörfözést olimpiai sportággá nyilvánítsa, más sportágak mellett a 2020-as tokiói olimpián. Ez a változás lenne a „legátfogóbb evolúció” az olimpiai játékok történelmében. A javasolt „csomag” tartalmazná továbbá a karatét, a sportmászást, valamint a baseballt is.
[wp_ad_camp_1]
Ezzel próbálnának fő hangsúlyt fektetni a fiatalokra, hiszen e sportok kombinációja jelentősen népszerű Japánban és azon kívül is. Tavaly, amikor a 2020-as tokiói olimpiai bizottság javaslatot tett ezekről a sportokról, akkor a legendás gördeszkázó, Tony Hawk is nyilatkozott az ügyben, hiszen egy izgalmas lehetőségnek tekinti: „Ez nemcsak egy hatalmas lehetőség a sportunknak, és nekünk gördeszkázóknak, de nagy lehetőség a játékoknak is. Most mindennél fontosabb hogy megőrizzük ennek a sportnak a sajátságos kultúráját, amitől a gördeszkázás olyan vonzó és releváns.” Szerdán a bizottság megszavazta a kezdeményezést, de az augusztusi ülésen Rio de Janeiro-ban is jóvá kell hagyniuk majd.
Az öt javasolt sport a tokiói játékokon plusz 18 eseményt és 474 atlétát foglalna magába, a gördeszkázás keretein belül lenne két utcai és két parki esemény, 20 női és 20 férfi versenyzővel. A szörfözős játékokon szintén 20 női és 20 férfi versenyzőt indítanának. A Nemzetközi Szörf Szövetség már meg is ünnepelte a szerdai bejelentést, miszerint sportáguk olimpiai játékká válhat. A baseball játékokon hat csapat vehetne részt, mindegyikük 24 versenyzővel, és ez lenne a leghatalmasabb nemzetközi esemény a sport történelmében. Ha ez a „csomag” megkapja a végső jóváhagyást, akkor a karate játékokon külön lenne kata és kumite verseny nőknek és férfiaknak. A sportmászás pedig két különböző versenyből állna majd.