A harcművészetek gyakorlása

Nagyon sok ember szereti a testmozgást, azonban tanácstalan azt illetően, hogy ennek melyik fajtáját is végezze. Az aktív sportok nem valók mindenkinek, viszont a „lassúakat” sem szereti minden ember művelni. A legjobb, hogyha mindenki olyant választ, amelyet hozzá közelállónak gondol. Azok, akik nem kedvelik az intenzív sportokat, kipróbálhatják magukat az olyanokban is, amelyek nem csak a mozgásról, hanem az elme játékáról is szólnak egyidőben.

[wp_ad_camp_1]

A harcművészetek és a jóga tökéletesen megfelelnek erre a célra. Amikor valaki nem csak a fizikumát, hanem az elméjét, és a szellemét is szeretné fejleszteni, akkor a legjobb, hogyha hasonló „sportokat választ”. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy itt nem a fizikai mozgáson van a hangsúly, hanem inkább a szellemi vonatkozáson. Mivel ennek van alárendelve a fizikai vonal, csakis azoknak tanácsos ezeket a tevékenységeket választani, akik érdekeltek a témában. Nagyon sok ember ettől függetlenül is gyakorolja ezeket, és valóban hasznosnak is bizonyulnak, viszont nem szabad teljesen eltekinteni attól, hogy ezeknek a dolgoknak sokkal erősebb a szellemi vonatkozásuk, mint a fizikai. Aki például a jógát gyakorolja, annak a javára válhat a mozgás része is, azonban sokkal jobb, hogyha egy kicsit utána néz a szellemi résznek is.

A harcművészeteket (és természetesen a jógát is) csak azok végezhetik jól és helyesen, akik részt vesznek a szellemi aspektusok gyakorlásában is. Fontos, hogy mindezeket figyelembe vegye az ember, és hogyha nekifog ezeknek, és valóban jó akarja csinálni, akkor mindenképpen figyeljen oda ezekre a dolgokra is. Az is fontos, hogy valaki milyen oktatót választ, és hogy az mennyire hiteles, mert sajnos egyre több az olyan példa, hogy valaki úgy menjen oktatónak, hogy nem látja át teljesen a dolgokat és azoknak lényegét.