Tegyünk meg mindent a szép mosoly érdekében

Legtöbbünk életében különösen nagy félelmet jelent a fogorvos látogatása. Ám annak érdekében, hogy elkerüljünk, a komolyabb beavatkozásokat érdemes rendszeresen ellátogatni évente legalább kétszer.

[wp_ad_camp_1]

Fogorvos Győr nagy szeretettel várja minden kedves páciensét. Az esztétikai és konzerváló fogászat, illetve fogpótlás és implantológia területén nagy szaktudással rendelkező Dr. Deák Henrietta várja a betegeket. 2001-ben fejezte be a tanulmányait Szegeden a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Szakán. Miután már úgy éreztem, hogy kellő tapasztalttal rendelkezem, akkor 18 év után megnyitottam a magán rendelőmet. Mindeközben mind belföldön és külföldön egyaránt, igyekeztem a betegellátásban részt venni és minél nagyobb tapasztalatot begyűjteni. A szakmai tudás mellett, az elméleti fejlődősre is nagy hangsúlyt fektetettem hiszen az egyetem elvégezte után több képzésen is részt vettem, hogy teljes mértékben megtudjak felelni a modern és folyamatosan fejlődő orvoslásnak.

Fontosnak tartom, hogy egy fogorvos ne csak a rossz fogakkal és azok gyógyítással foglalkozzon, hanem a betegek lelkivilágával is. Sokszor nem csak a problémákat kell megoldani, hanem az ehhez vezető utat és főként a megelőzésre kell törekedni. A szakrendelőmben minden beteg számára személyre szabott professzionális fogászati kezelést biztosítunk. Az egyik legjobb érzés számomra mikor a páciensek széles mosollyal és jó érzéssel távoznak a rendelőnkből. Amennyiben felkeltettük az érdeklődőst forduljon hozzánk bizalommal és keressen fel bennünket az info@colordent.hu e-mail címen és a +36 30 6099 252-es telefonszámon. Várjuk sok szeretettel Önt és az egész családját, a legkisebbektől a legidősebbekig!