A házassági jog története

Az OPTK jogegységet teremtett a magánjogban, hatálya azonban csak az ún. osztrák örökös tartományokra terjedt ki, azaz az 1806-ban megszűnt Német-római Birodalomhoz tartozó területekre, valamint Galíciára és Bukovinára. A magyar jogtörténetnek is része volt, amikor a neoabszolutizmus idején hazánkban is hatályba lépett.

Azonban 1861-ben újra hatályát vesztette Magyarországon, s csak a hozzá tartozó egyes területeken maradt meg egészen a XX. század közepéig (így például Erdélyben, ahol a törvényről 1853 után hivatalos fordítás is készült). Az osztrák házassági jog se nem protestáns, se nem katolikus, hanem egyfajta vegyes jog; amellett, hogy igen erős a rekatolizáció. Így a törvény a felekezeti hovatartozás által meghatározott házassági jogban egyfelől a katolikusok által kötött házasság esetében a válás tilalmával, másfelől evangélikusok házassága esetén a válás engedélyezésével őrizte meg a kánonjogot.

A házassági jogra az észjog is befolyást gyakorolt, hiszen a házassági köteléket „házassági szerződés”-ként fogta fel. A következőkben a tételes szabályozást tekintem át. Az OPTK I. részének második fejezetében találhatóak a házassági jogról szóló rendelkezések. A törvény definíciót ad a házasságról: olyan szerződés, akaratnyilatkozat, amely alapján két különböző nemű személy felbonthatatlan életközösségre lép gyermekek nemzése és felnevelése céljából, valamint egymást kölcsönösen segíti. Az eljegyzés pedig a házasság előzetes ígérése, ez az ígéret azonban semmilyen kötöttséggel nem jár.

Az eljegyzéstől való visszalépéshez azonban a félnek alapos okot kell szolgáltatnia, ellenkező esetben a bebizonyítható valóságos kárt meg kell térítenie.