Nunavut-ba érve forduljon balra a Dakotáknál, és irány észak felé. Nem hagyhatja ki – a hatalmas tundraterület Kanada északi területének csaknem egymillió négyzetkilométerét fedi le. Viszonylag kevesen hívják otthonnak ezt a tavakkal teli tájat, de a régió döntő szerepet játszik a globális klímaváltozás megértésében.

[wp_ad_camp_1]

Soren Brothers, a Vízálló Tudományok Tanszékének és az Ökológiai Központ adjunktusának új kutatása részletezi, hogy a nunavuti tavak nagy hatással lehetnek a légkör széndioxid szintjére, és ez nem mind rossz hír – legalábbis egyelőre. A testvérek 23 éves adatot vizsgáltak a Rankin-bemenet közelében lévő tavakról. Megjegyeztek egy sajátosságot – a tavak felmelegedésével szén-dioxid-koncentrációjuk csökkent. A tavak többsége természetes szén-dioxid-forrás, de ezek a tavak többnyire a légkörrel való egyensúly közelében voltak. Ez furcsa volt. A várható minta az, hogy a melegebb hőmérsékletnek nagyobb üvegházhatású gázok kibocsátását kell kiváltania a tavakból. Olyan helyeken, mint Alaszka, az örökfagyban évszázadok óta felhalmozódott növényi anyagok felolvasztásuk során széndioxidot szabadítanak fel, és a mikrobák elfogyasztják őket.

A kísérletek azt is kimutatták, hogy a vizek felmelegedésével a mikrobák szén-dioxid-termelése gyorsabban növekszik, mint a növények szén-dioxid-felvétele, és ezáltal egyensúlyba kerül a rendszer. Ezeknek a folyamatoknak együttesen növelniük kell a vízi utak légköri üvegházhatásúgáz-kibocsátását, elméletileg mindenképpen. Akkor miért ne lenne így Nunavutban? A csapat felkereste a tavakat, és ötletet adott, hogy miért történnek meg ezek a dolgok. Először is megjegyzik, hogy a Nunavut nagy része a kanadai pajzson található – egy ősi gránit alapkőzeten, ahol a vékony talaj valószínűleg nem tartalmazza – és így felszabadítja – a sarkvidéken másutt vízi utakba kerülő szerves anyagok hatalmas készletét.