A magyar felvilágosodás korának nagy költője volt Csokonai Vitéz Mihály. Értelmiségi családból származott, hamar kitűnt gyors észjárásával és nagy tudásával, tanárai, pályatársai komoly jövőt jósoltak Csokonainak. Az ő műveiben jelent meg először a népiesség mint szimbólum, a magyar népköltészet egyik első képviselőjének is szokták nevezni.

[wp_ad_camp_1]

Tanulmányait Sárospatakon végezte, jogtudósnak készült, de a költészet iránti szeretet erősebbnek bizonyult így felhagyott a jogtudományok tanulásával. Később tanítóként dolgozott, de újságot is írt Diétai Mgyar Múzsa címmel. Első verseit 1794-ben írta,de a legtermékenyebb időszaknak az 1800-tól 1805-ben bekövetkezett haláláig tartó időszak volt. 1797-ben Komáromba utazott, ekkor ismerkedett meg élete nagy szerelmével Vajda Juliannával, egy kereskedő leányával.

Csokonai Vitéz Mihály

Hozzá írta szerelmes verseit, ahol kedvesét Lillának szólította, közel 60 verset írt Lillához, melyekből gyakran jelennek meg idézetek manapság is. Az első versekben a nagy szerelem okozta boldogság, öröm jelenik meg, az utolsókban pedig a kiábrándultság és a csalódottság. A legszebb Lilla versek a Tihanyi Ekhóhoz, a Tartózkodó kérelem, A boldogság és A pillantó szemek. A versekre jellemző a szentimentalizmus és az időmértékes verselés. Sajnos a költő reménytelenül volt szerelmes, mert a lányt végül máshoz adták hozzá. Ehhez hozzájárult, hogy a költőnek abban az időben nem volt biztos egzisztenciája így pedig nem tudott családot alapítani.