Előkelő, fehér shaggy szőnyegek otthonodba!

A színek, melyekkel körül vesszük magunkat, árulkodnak rólunk. Hatással vannak lelki állapotunkra. Ha nem is drasztikusan, de bizonyítottan befolyásolják hangulatunkat.

A fehér szín a frissességet, tisztaságot, egyszerűséget, jóságot jelenti. A fehér zászló például a béke jele, a békét fejezi ki. Ruhában, öltözködésben a fehér az ápoltságot, a harmóniát és békességet írja le viselőjéről. A fehér az üzleti világban egy elegáns szín, de jelent még új kezdetet, tiszta lapot is. Esküvőkön ezért is használjuk a fehéret. A fehér lehet a születés színe is, egyes kultúrákban pedig a halálé. A kínai feng shui vizsgálja és megfigyeli az ember, környezetével való összhangját, illetve azt, hogy hogyan tudunk a legjobban harmonikusan kölcsönhatásban élni környezetünkkel. A fengsui, vagy fengsuj szó szerinti jelentése: szél és víz. Ahogyan ez a két elem is összhangban létezik egymással, úgy mi emberek is összhangban kell legyünk lakókörnyezetünkkel, hogy békés és idilli életet élhessünk.

Ha már a feng shuinál és a lakberendezésnél tartunk, vizsgáljuk meg a fehér színt, lakásunkban.

A fehér színhez minden szín illik és harmonizál. A fehér optikailag tágítja a teret. Nagyon jól illik konyhába, nappaliba, hálószobába és a fürdőszobába is. A fehér falhoz, vagy tapétához gyönyörűen mutatnak a fém színek is: az ezüst, az arany, a bronz csodálatosan harmonizál a tisztaság színével és elegánssá varázsol minden helyiséget. De fantasztikusan passzol hozzá a zöld, a barnás föld színek és a pasztellek is. Én nagyon szeretem a fehér színt a lakberendezésben. Szerintem nagyon fényűző és pazar tud lenni egy hatalmas fehér shaggy szőnyeg a nappaliban és a hálószobában is.

Szőnyeg

Szőnyeg

A hálószobában, ahol a hatalmas puha franciaágy uralkodik, egy fehér ágyelő shaggy szőnyeg nagyon praktikus és csiklandozó élmény talpunknak.

A hosszú szálú fehér shaggy szőnyegek nagyon népszerűek otthonainkban. Ott, ahol életünk nagy részét töltjük, fontos a harmónia. Egy fehér shaggy szőnyeg ámulatba ejt mindenkit, aki belép otthonunkba. Tisztán tartása nem bonyolult, porszívózzuk át hetente és ne lépjünk rá cipővel. Ha vigyázunk rá, márpedig otthonunkat szeretjük rendben tartani, akkor nagyon sokáig szolgál majd minket. Egy nagy fehér shaggy szőnyeg velünk együtt örül, amikor lefekszünk rá kedvenc könyvünkkel, vagy játszunk rajta a gyermekekkel.

Fehér shaggy szőnyeget nagy választékban online is tudunk rendelni, így kényelmesen, nulla erőlködéssel beszerezhetjük otthonunk legújabb ékességét, amibe gyönyörködhetünk minden nap és élvezhetjük bársonyos puhaságát.