Pihe-puha, kedves mintás baba kocka

Az első pár hónapok, egy-két év a baba életében arról szól, hogy mindent megfog, végig tapogat, a szájába vesz. Ezáltal ismerkedik a világgal, így jut plusz információkhoz. A baba kocka nagyon hasznos játék a gyermek számára, mely nem csak kellemes tapintású, de a kicsi fejlődéséhez is hozzájárul.

Baba kocka nagyon hasznos a kicsi számára! A baba kiválóan szórakozik, míg tapogatja, rágcsálja a puha kockát, ugyanakkor az is tagadhatatlan, hogy rendkívül fejlesztő hatású. Elsősorban a finommotorikus mozgást fejleszti a baba kocka, hiszen a baba nyúl utána, igyekszik megfogni és ehhez apró ujjait használja, mozgatja. Játék közben észrevétlenül fejlődik a baba. A finommotorikus mozgás mellett a térérzékelés, illetve a látás is fejlődik. Éppen ezért kiváló választás a baba kocka bármely csöppség számára. Egy igazán egyszerű játékról van szó, ami azonban kiválóan leköti a baba figyelmét. A kicsik egészen hosszú percekig képesek eljátszani a baba kockával. Sőt, előttük húzva, akár ösztönözni is lehet őket a mozgásra, hogy másszanak a kocka után, ami fejlesztő hatással van mozgásukra!

A baba kocka akár babaköszöntő ajándék gyanánt is kiválóan megállja a helyét. A Zsanicza baba kockák kedves mintával vannak ellátva és antiallergén golyócskákkal vannak megtöltve, amik moshatók, így nem kell amiatt aggódni, hogy a mosást követően csomósodnak vagy összetapadnak. A baba kocka a mosást követően is megőrzi formáját és kellemes puha tapintását, így továbbra is élvezetes lesz a vele való játék. Ha egy esztétikus és egyben igazán hasznos játékot szeretne vásárolni gyermekének, akkor azt javasoljuk, hogy válassza a minőségi Zsanicza baba kockákat! Bővebb információkért azt javasoljuk, hogy látogasson el a zsanicza.hu webáruházba, ahonnan a baba kockát is meg tudja rendelni!