Vannak országok, ahol óriási hagyománya van a sziesztának. Ilyen például Görögország is, ahol az ebéd utáni időszakban nagyjából minden kisbolt zárva van – még a turisták által látogatott területeken, főszezonban is -.

Ennek persze megvan az ára, hisz később is zárnak be az általunk megszokott időpontoknál, de ezek a nemzetek nem véletlenül esküdnek az ebéd utáni szunyókálásra. Ez a röpke pihenés ugyanis sokkal nyugodtabbá és egészségesebbé teszi az embereket, csökkenti a stresszt és megtöri az egész napos munka monotonitását. Hazánkban – sajnos – nincs nagy divatja ennek és a legtöbb munkahely szigorúan a kilenctől ötig munkavégzésre van berendezkedve, ám egyre elterjedtebb a home office, és ha netalántán nekünk is olyan állásunk van, ahol ez megengedhető, akkor érdemes magunkévá tenni ezt a szokást.

De annak, aki nem így nevelkedett, elsőre furcsa lesz a napközbeni szunyókálás. Mikorra kellene ütemezni? Hol kellene bóbiskolni? Vagy egyszerűen csak pihenjünk le, amikor jólesik? Nos, csinálhatjuk azt is, hogy amikor álmosnak érezzük magunkat, akkor pihenünk le, ám a legeredményesebbek akkor lehetünk, ha megvárjuk az ebédet és az étkezés okozta álmosságot meglovagolva hajtjuk álomra a fejünket. Ha tehetjük, akkor a saját ágyunkban aludjunk, mert a szervezetünk azt szokta meg – ráadásul, ha a kanapén bóbiskolunk el, akkor ahhoz is hozzászokunk és akkor is elalszunk majd rajta, amikor nagyon nem akarunk -. Bárhol is sziesztázzunk, arra nagyon figyeljünk oda, hogy a hossza ne legyen több harminc, maximum negyven percnél. Ha ezt jelentősen átlépjük, akkor ahelyett, hogy felfrissülnénk, kótyagosak leszünk a nap hátralévő részében.  Ha ez az első pár alkalommal akkor is megtörténik, amikor mindent jól csináltunk, ne szomorodjunk el. Testünknek ugyanis hozzá kell szoknia, hogy nap közben is pihenhet. Pár hét sziesztázás és olyan lesz, mintha egész életünkben így éltünk volna.