Világszerte nagyon sokan fogyasztanak naponta szendvicseket, egy új tanulmány szerint viszont ez a klasszikus tízórai egy kevésbé egészséges táplálkozáshoz vezethet. A tanulmány megállapította, hogy azokon a napokon, amelyeken az emberek szendvicseket ettek, százzal több kalóriát fogyasztottak, valamint több nátriumot, zsírt, és cukrot is vittek be a szervezetbe.
[wp_ad_camp_1]
Az eredmények azt sugallják, hogy az emberek jobban oda kell figyeljenek a szendvicsek tápanyag tartalmára, és a szakértők azt javasolják a szendvics fogyasztóknak, hogy körültekintően számolják meg a kalóriákat és a szendvicsek tápanyagtartalmát, hogy így tájékozottabbak legyenek. A tanulmány során a kutatók 27.000 amerikai felnőttet vizsgáltak, mégpedig azt, hogy 24 óra alatt mit fogyasztanak, és az eredmények szerint az emberek 57%-a fogyasztott szendvicset az adott napon. A legkedveltebb szendvicsek felvágottakkal, hamburger- illetve baromfi hússal voltak tele. Összességében a szendvicsek az emberek napi kalóriaadagjának egynegyedét tették ki, egyharmadát pedig a nátrium- illetve a zsírbevitelnek.

Szendvics
A kutatások azt is kimutatták, hogy azokon a napokon, amikor az emberek szendvicseket ettek, 99 kalóriát, 7g zsírt, 268g nátriumot és 3g cukrot vittek be pluszban a szervezetükbe azokhoz a napokhoz képest, amikor egyáltalán nem ettek szendvicset. Ezeken a napokon kevesebb gyümölcsöt és zöldséget fogyasztottak. Az egészségesebb szendvics érdekében használjon több leveles zöldséget, kevesebb húst, használjon teljes kiőrlésű kenyeret sótlanul, és főleg kerülje el a feldolgozott húsokat mert azokban jellemzően nagy a zsír- és a nátriumtartalom. A majonézt és egyéb szószokat is mindenképp érdemes elkerülni, hogy egy igazán egészséges szendvicset fogyasszon.