2014. július hónap bejegyzései

Csokonai szerelmi költészete

A magyar felvilágosodás korának nagy költője volt Csokonai Vitéz Mihály. Értelmiségi családból származott, hamar kitűnt gyors észjárásával és nagy tudásával, tanárai, pályatársai komoly jövőt jósoltak Csokonainak. Az ő műveiben jelent meg először a népiesség mint szimbólum, a magyar népköltészet egyik első képviselőjének is szokták nevezni. Tovább a folytatáshoz

Minőségirányítás a MOL Nyrt. esetében

A MOL mint regionális cég rengeteg egyediséggel rendelkezik, hiszen egy vállalatcsoportról beszélünk, melyben az ellátási lánccal összekapcsolható előre és hátra való terjeszkedés megnyilvánult. A vállalat foglalkozik kutatással, termeléssel (földgáz kőolaj), a saját anyagaik szállításával, finomítással, értékesítéssel (benzinkutak). Tovább a folytatáshoz

Vedd meg most, később még spórolhatsz is vele!

A reklámszakemberek egyszer kitalálták ezt a mondást és azóta is fűt-fát próbálnak vele eladni. Bizonyos esetekben azonban nem üres szlogenről van szó. Egy-egy drágább holmi, felszerelés vagy lakással kapcsolatos beruházás a vásárlás pillanatában nagy érvágásnak tűnhet, de később hosszútávú befektetésként fogunk visszagondolni rá. Tovább a folytatáshoz

A karossszéria lakatos feladatai

Egy szakképzett és tapasztalattal is rendelkező karosszéria lakatos Budapesten összetett munkát végez. Különböző módszereket és technikákat használ a javítás során, melynek keretében rendbe hozza a rozsdás, öreg vagy éppen összetört autókat és nem utolsósorban megfelelően előkészíti azokat a fényezéshez, hogy a végeredmény tökéletes legyen. Tovább a folytatáshoz

A vevőközpontúság szerepe a Mol csoport életében

A minőségirányítás első alapelve a vevőközpontúság, hiszen a vállalat által termelt termékeket és szolgáltatásokat nekik, az ő elégedettségükre termelik és értékesítik. Ez az alapelv azért érdekes, mert tudják, hogy az esetek nagy számában a termékeiket, a saját csoportjukba tartozó vállalatnak értékesítik. Például: kitermelés, szállítás, finomítás, értékesítés. Tovább a folytatáshoz